Az infarktusos betegeket érkezésüket követően a lehető legrövidebb időn belül a szívkatéteres laboratóriumba szállítjuk - az esetek nagy részében azonnal, a beszállító mentőegység segítségével. Két műtőben, két műtőasztalon dolgozunk, így a várakozás a lehető legrövidebbre csökkenthető. A betegek 90 százalékánál az érkezéstől számított 10 percen belül megkezdődik a beavatkozás. Egyértelmű diagnózis (beteg panasza, EKG, laboreredmények) és stabil keringés esetén a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően semmiféle további vizsgálat nem szükséges a koszorúérfestés megkezdéséhez. Miinden elvesztegetett perc felesleges szívizomvesztést jelent. Amennyiben az érkező beteg instabil, sokkos, úgy ezen betegeket stabilizáljuk (ha kell, elaltatjuk, lélegeztetjük, ha szükséges, intraaorticus ballonpumpát vezetünk fel) és lehetőleg stabil állapotban visszük vizsgálatra. (A súlyos, kritikus állapotú betegek fogadására, ellátására minden, a fenti beavatkozásokat lehetővé tevő sürgősségi szobával rendelkezünk).
A Kardiológiai Központban valamennyi beültethető eszköz implantációját gyakorlott team végzi. A hagyományos pacemakereken túl nagy számban ültettünk be implantálható defibrillátort (ICD-t) és a szívelégtelenség kezelésére is alkalmas CRT készülékeket. Közép-Euróbában itt történik a legtöbb szívritmusszabályozó beültetés, évente mintegy 1400 beteg esetében. A műtőben a képalkotást korszerű, digitális röntgenkészülékkel végezzük. A műtőben korszerű betegőrző monitor, defibrillátor készülék, reanimációs felszerelés van rendszeresítve a beavatkozások biztonságos elvégzéséhez.
A Kardiológiai Központban valamennyi, a klinikai szívelektrofiziológia spektrumába tartozó diagnosztikus és terápiás beavatkozás elvégzésére lehetség nyílik. A műtőben a képalkotást korszerű, digitális röntgenkészülékkel végezzük. Az elektrofiziológiai vizsgálatok során 32 csatornás elektrofiziológiai rendszerrel történik a regisztráció. Elektroanatómiai térképező rendszerrel is rendelkezünk, mely segítségével a ritmuszavarok pathomechanizmusa tisztázható. Két radiofrekvenciás ablációs berendezés áll rendelkezésünkre a terápiás beavatkozások nagy biztonsággal történő elvégzéséhez. A műtőben korszerű betegőrző monitor, defibrillátor készülék, reanimációs felszerelés van rendszeresítve a beavatkozások biztonságos elvégzéséhez.